Az árvaházas projekt után volt egy szabad hetünk, amikor azt csinálhattunk, amit csak akartunk. Elhatároztuk hát Diával és Istvánnal, hogy elmegyünk Malapascuára.
Ez egy aprócska kis sziget, Cebu északi részén. Itt találtunk egy olcsó szállást, mindössze 800P volt 3 éjszaka per fő.
Busszal akartunk menni, de rájöttünk, hogy vannak kis mikrobuszok is, amik mennek északra és 5 óra helyett csak 3 órás az út, van légkondi és nem állunk meg minden faluban. Az ára ugyanannyi volt, 180P/fő (900Ft). A sofőr megpróbált velünk bizniszelni, hogy a táskáinkat rakjuk egy ülésre és fizessünk érte még egy főt. Hát köszönöm szépen, de mivel csórik vagyunk, inkább 3 órán keresztül az ölünkben fogjuk, ha már amúgy sem férünk el a kisbuszban, mert filippínókra méretezték, mit számít pár bőrönd meg táska a lábunk alatt… Várnunk kellett még fél órát az indulásig, hogy megteljen a busz, majd becsüccsentünk, hátradőltünk és megpróbáltuk élvezni az élvezhetetlent. A lábam a nyakamban volt, a légkondi, ami fölöttem volt folyamatosan molesztált. Egyrészt lefagyasztotta a fejem búbját, másrészt egyfolytában köpködött. Na de mindegy, legalább nem volt melegem.
Az út 3 óra helyett 4 órára sikeredett. Szinte végig a tengerparton mentünk. Kicsit elkeseredtem, mert 4 óra alatt nem láttam egy olyan negyedet sem, ami nem putri lett volna. Annyira érdekes, mert itt a gazdagok együtt élnek a szegényekkel. Van egy dzsuvás falu és néha-néha kivillan egy-két szép házikó, de körülötte meg nyomor. Nem úgy, mint nálunk, ahol ez azért többnyire szétválik.
Megérkeztünk a „kikötőbe”, ami nem úgy nézett ki, mintha az lenne… Állt ott pár hajónak nem nevezném jármű. Inkább nagyobb méretű motorcsónakok, de nem tudom mi a pontos nevük. Megkérdeztük, hogy melyik visz át minket Malapascuára. Odavezettek minket a kapitányhoz, majd ő mondta, hogy hármunkat 1500P-ért visz át (7500Ft). Csak azért, mert fehérek vagyunk. Minden sokkal drágább, mert azt hiszik, hogy a bőrünk alatt is zsozsó van. Közölte velünk, hogy már nincs szezon, így lassan telik meg a hajó, tehát vagy fizetünk neki 1500P-t, vagy várunk estig, amíg megtelik a hajó és átvisz minket a rendes áron, 80P-ért. Mondtuk, hogy ez túl sok, diákok vagyunk, itt dolgozunk INGYEN és segítünk az embereken, blablabla… Erre mondta, hogy az utolsó ajánlata 1000P (5000Ft). Dia mondta, hogy 600P-t most azonnal kicsengetünk neki. Először nemet mondott, majd hirtelen meggondolta magát és azt mondta, hogy oké, de várnunk kell akkor 20 percet. Belementünk. Elindultunk a hajó felé. Mondanom sem kell, hogy lépcső sehol nem volt, csak egy gerenda, amin egyensúlyozva felsétálhattál a hajóra. Letelt a 20 perc és elindulunk.
Tetszett nagyon az út, ami mindössze 30 perc volt. Gyönyörű szép a tenger arrafelé. A parthoz közeledve egyre sekélyebb lett a víz, így leláttam az aljára. Rengeteg tengericsillag kolbászolt alattunk, annyira szépek voltak!!!!
A hajó megállt, messze a parttól. Óriási szemekkel bámultam Diára, hogy most mi lesz, mert ha innen úszva kell kimenni a 6 tonnás bőröndömmel, akkor inkább a hajón éjszakázom. Ekkor meghallottuk, hogy felhördült egy aprócska csónak motorja és elindult felénk. Picit megnyugodtam, bár az a kis össze-vissza kovácsolt csónak nem tűnt valami biztonságosnak. Szintén semmi lépcső nem volt, úgy kellett letornáznom magam a hajóról. Természetesen majdnem belezúgtam a vízbe, mert eléggé billegett a kis mini csónakunk, de ezzel szerencsére nem voltam egyedül. Kivitt minket a partra, de nem teljesen, így bokáig érő vízben kellett kigázolnunk. Ez csak Istvánnak volt kellemetlen, mivel ő cipőben és zokniban volt.
A parton várt már minket a tulaj és még két ember. Malapascuán csak robogóval közlekednek, mert annyira szűk utcák vannak, hogy csak az fér el. Biciklit sem nagyon láttam, max. egy-kettőt, mert az egész szigeten csak homok van, nincs kiépített úthálózat és a homokban elég nehéz bringázni….
Ő a tulaj és a kutyája. Így kicsit ijesztő, de jó fej.
Mikor először megláttam, hogy robogóval jöttek értünk eléggé meglepődtem, mert nem tudtam, hogy itt csak ezek vannak és nincs se tricikli, se motor tricikli, se autó, se semmi ezen kívül. Na meg hát ott a bőröndöm, meg előttem egy csont sovány 150 centis srác ül… Hogy fog ez engem elbírni???? De rá kellett jönnöm, hogy ezek vérprofik, hisz sokszor egy egész családot elvisznek egy robogón (apa, anya, és két kisgyerek). Nem tudom, hogy csinálják, de valamit tudnak :D
Megérkeztünk a szállásra, kb. két perc volt az út. Egész helyes kis kuckó volt, egy nagy franciaággyal és egy fürdővel.
Nem mondom, hogy a legjobb kilátásban volt részünk a teraszról, de egye fene – gondoltam – kárpótol érte majd a tengerpart, úgysem a lakásban akarok tespedni 40 fokban.
Láttuk Diával a térképen, hogy van egy Bounty-beach itt a szigeten. Meg is kérdeztük a tulajt, hogy az merre van, mert mindenképp el akarunk menni oda. Tudjátok a reklámból is, hogy milyen egy Bounty-beach. Fehér homok, gyönyörű, tiszta, kék tenger, pálmafák, kókuszdió stb…
Mondta a pasas, hogy 5 percre van tőlünk gyalog. Ennek örömére egy kis pihenés után el is indultunk. Nemrég volt itt egy nagyobb tájfun, ami szétverte a korallokat, a házakat tönkretette, kidöntött jó pár pálmafát. Nagy a szegénység itt is. Vannak kisebb boltok, utcai kajáldák, de vannak drága éttermek is, amelyek elég igényesek.
Aparton van egy-két nagyon szép ház is ABLAKKAL!!! Nekem olyan mennyei érzés, mikor egy ablakos házat látok itt a Fülöp-szigeteken, egyrészt azért, mert nagyon ritka, másrészt pedig biztonságérzetet ad, mert megóv a csótányoktól, szúnyogoktól és egyéb nyalánkságoktól. Nekünk csak üvegből készült „reluxafélénk” van, amin könnyen bemászhat bármi.
Picit csalódott voltam a tengerpart miatt, mert elég koszos volt. Az interneten a képeken álom helynek tűnik. Mi is csináltunk pár képet és azon is nagyon szép, de valahogy a kép nem adja vissza a valóságot. Tele volt szeméttel, különbözőféle hajó és egyéb alkatrészek voltak a víz alatt. Eléggé algás volt, nem az a szép fehér homok, amiben szívesen sétál be a vízbe az ember, mert látja, hogy hova és hogy mire lép. De hozzá kell tennem, hogy be volt borulva, így ez is rontott a látványon. Viszont gyönyörű kagylókat találtunk a parton sétálva, illetve egy cápafejet és egy kutyakoponyát is
Cápafej
Kutyakoponya a vízben
Kicsit algás, tele van törött korallokkal és tengerisünnel........
Találtunk egy bárt szintén a parton, ahol rengeteg fehér ember volt. Volt, aki Angliából jött, voltak, akik Ausztráliából, illetve egy amerikaival is találkoztunk. Leültünk hát mi is és elkezdtünk koktélozgatni.
Este 9 óra fele megérkezett egy kisebb méretű tájfun, hatalmas széllökésekkel és záporral, ami nálunk otthon egy nagyobb viharral egyenlő. Bár itt talán egy kicsit jobban esik az eső, nagyobb szemekben, mintha öntenék. Ez annyit jelent, hogy kiállsz 30 másodpercre az esőre, utána már csavarhatod is a ruhádból a vizet. Hűvös is volt, amit ritkán érzek itt. Talán most először fáztam.
Közeleg..
Rájöttünk, hogy nincs nálunk annyi pénz, amennyit mi összeittunk, így István a szakadó esőben hazaszaladt pénzért. Mi addig kértünk még egy kólát, nehogy azt higgyék, hogy szépen lassan el akarunk szivárogni innen fizetés nélkül. Aztán végül gondoltam egyet és kikértem a számlát, hogy megtudjuk, hogy mennyit is ittunk. 1170P volt. Nem hiszitek el, de pont annyi volt nálam, így kifizettem. Azt hittük, hogy lesz vagy 2000P, amit elittunk. Úgyhogy szegény István feleslegesen futott haza a nagy zuhéban. Mikor visszaért tényleg csavarni lehetett a törölközőjéből a vizet. Nem akartuk megvárni a vihar végét, mert már nagyon fáztunk, és a sátorba is bevert a víz. Elindultunk hát hazafelé. Ekkor tudatosult bennünk, hogy nincsen közvilágítás !!!!SEMMI, NUKU, ZÉRÓ!!!!! A másik pedig ennél is rosszabb volt. TÉRDIG ÉRŐ VÍZBEN KELLETT GÁZOLNUNK. Na már most ezzel nem lenne semmi baj, ha előtte nem láttam volna, hogy a kutyák az utca teljes szélességét kihasználva összekakkancsolnak mindent, nem mellesleg egy-két jómadár is az utcára pisil, ahelyett, hogy otthon végezné el. Na ebben a fiiiiincsi vízben sétáltunk hazáig PAPUCSBAN.Amúgy vicces volt, hogy nem láttunk semmit, ráadásul az utat sem nagyon tudtuk, mert sikátorokban kellett jobbra-balra menni, de ittasan ki emlékszik arra, hogy melyik is volt a jó irány. Főleg, hogy ez volt az első alkalom, hogy vissza kellett találnunk a lakáshoz.
Hazafele elmentünk egy-két ház mellett és láttuk, hogy nincs se ajtajuk, se ablakuk… Az megy be, aki akar, bármit elvihetnek. Eléggé megbízhatnak egymásban itt az emberek.. De nem tudom.. Azért én nem tudnék úgy aludni, hogy közben bárki végigsétálhat a lakásomban...
Másnap elterveztük, hogy elmegyünk „búvárkodni”, de ez persze nem az a komolyabbik fajta, hanem csak egy szemcsivel és egy vízipipával lebegtetjük habtestünket a víz felszínén és bámulunk lefele, hátha látunk valami szépet.
A program lényege, hogy körbehajókázzuk a szigetet, néhány olyan ponton megállunk, ahol van valami látnivaló, körülnézünk a víz alatt, majd megyünk tovább.
Egy hasonló csónak vitt minket, mint ami áthozott a szigetre. 1000P-ba került ez a három óra. Bevitt minket jó messzire a parttól. Picit féltem. Jó… Igazából NAGYON. Imádkoztam, hogy ne legyenek medúzák, mert attól félek a legjobban. Dia a cápákkal volt ugyanígy. Mert ugye cápák is vannak ennél a szigetnél, főleg rókacápák.
Felvettük a szemcsit, bemásztunk a vízbe, persze először csak a lépcsőről néztem le a víz alá, nehogy legyen ott valami, én meg csak úgy nagy lazán belehuppanok a szájacskájába. De minden rendben volt. A legjobban a víz hőmérséklete tetszett. Pont jó volt, se nem hideg, se nem meleg… Rengeteg korallt láttunk. De most biztos azt gondoljátok, hogy szép színes volt, a víz égszínkék a felszín alatt is és milliónyi hal úszkált körülöttünk pont, mint ezeken a képeken:
Hát ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Szépnek szép volt, de nem volt színes, és a víz sem volt olyan kék, mint a képeken. Mindent tisztán láttunk, de nem volt annyira változatos. Természetesen ennek ellenére elúszkáltunk itt vagy fél órát. Dobtunk be zsemledarabokat a halaknak, hogy közelebb jöjjenek a hajóhoz. Szépek voltak nagyon.
Amit mi láttunk, inkább ehhez hasonlított:
VISZONT!!! Láttunk egy TENGERI KÍGYÓT!!! Állítólag ritkán látni és ez az egyik legveszélyesebb fajta, hisz pár csepp méreg is halálos az emberre. De leginkább a halászokra jelent veszélyt, mikor kihúzzák a halakkal teli hálót és rájuk kacsint egy ilyen helyes kis teremtés….. Nem lennék a helyükben. Amúgy rendes nagy kígyó méretű volt, nem vízisikló.
Visszamentünk a hajóra és indultunk tovább. Egyre nagyobb hullámok jöttek, így a pasas azt mondta, hogy forduljunk vissza, mert ez így veszélyes. Megbeszéltük vele, hogy kifizetjük ma a felét, másnap meg újra találkozunk és folytatjuk a túrát és akkor megkapja a másik felét. Természetesen másnap se híre se hamva nem volt. De találtunk egy másik pacákot, aki 500P-ért elvitt minket. Jobban jártunk így, mert újra kezdtük a túrát. Elvitt minket arra a részre is, ahol a tenger mélyén egy a második világháborúban elsüllyedt japán hajó volt. Nagyon érdekes tetszett. Sosem láttam még hajóroncsot víz alatt.
Ez csak a töredéke..
A legutolsó helyen, ahol megálltunk Dia látott egy bohóchalat. Én itt már nem maradtam sokáig a vízben, mert mikor megálltunk, lemerültem a víz alá és láttam, hogy diónyi nagyságú átlátszó lények úszkálnak körülöttünk és egyre több és több lesz belőlük. Azt hittem, hogy valami nem is tudom… algaféle talán. De mikor elkezdtek egyre csak gyűlni ott, ahol én úszkáltam, kicsit beparáztam. Gondoltam kimászok a lépcsőre és onnan megnézem mik azok. Ahogy másztam kifele, egyre több helyen éreztem a lábamon, hogy hozzásimul valami. Olyan érzés volt, mintha sok kis halacska csipegetne. Megfordultam és egy egész raj volt akkor már a vízben. Behúztam fülem-farkam és csak sasoltam a lépcsőről. Ahogy kihúztam a lábamat arrébb mentek. Diát egy meg is csípte. Tuti valami medúza leszármazott volt és megtaláltak!!!! Tudták, hogy félek tőlük... :)
Miután végeztünk elhatároztuk, hogy keresünk valami szép tengerpartot, ahol fürödhetünk. Megkérdeztük a helyieket, hogy van-e itt a közelben valami szép, de tényleg SZÉP tenger part. Egy hónap alatt sikerült rájönnünk, hogy nekik más a szép, mint nekünk, mivel ők akár egy koszos kis pocsolyában is elpacsálgatnak, mit sem törődve azzal, hogy mi mindent szedhetnek ott össze.
Elvittek minket robogóval (hárman ültünk rajta……………ismétlem: ROBOGÓ…………Három nagy colossal, ebből a sofőr 100 kilós……)
Találtunk egy magán partot, ami el volt zárva, de ingyenes volt. Annyira nem volt szép, mert tele volt ez is algával, törött korallal, rákkal, tengerisünnel és homokszínű tengericsillaggal, amik nem voltak olyan szépek. Ennek ellenére azért a szélére beültünk Diával, hogy legalább egy kicsit nyaldossa a térdünket a tenger. Szedtünk pár kagylót, miközben két vicces sárga halacska játszadozott velünk. Körbe-körbe úszkáltak körülöttünk. Jó kis házőrzők lennének amúgy, mert elkergették a rákokat is mellőlünk :)
Miután kipacsáltuk magunkat elindultunk hazafele. Rendbe szedtük magunkat és elmentünk egy jó étterembe. Nagyon finom volt a vacsi csak drága. Itt a minimálbér 8000P és a kajánk pedig 400P volt/fő.
Másnap elindultunk visszafele. 200P/fő volt a jegy a hajóra, ami átvitt minket Cebu szigetére. Visszaérve Cebu-City-be fogtunk egy taxit, ami 450P-ért (2250Ft) átvitt minket Lapu-Lapuba. Ez kocsival kb. 15 perces út. kicsit drága...
No de nem baj, kinyaraltuk magunkat, így most jöhet a következő nagy projekt, a lakáskeresés!!!
