Két hetet töltöttünk Manilában. Már kicsit sok volt a fővárosból. Budapest bőven elég nekem, nem hogy még egy 10 millió fős város. A főnök igazi filippínó módjára intézte a jegyünket. Úgy volt, hogy egy hetet maradunk, aztán indulunk tovább, de addig húzták-halasztották, míg két hét lett belőle. A csapat egyik fele, azaz 10 ember a fővárosban maradt. Ők Tzu Chiban fognak dolgozni, de erről írok majd egy külön blogot. Érdekes hely, az egyszer biztos… Mi öten, Dia, István, Aga, David és én pedig a Cebu+-os programban veszünk részt. Sajnos az én csapatom nem olyan jó, mint a másik, mert elég kevesen vagyunk.. Na de visszatérve az utolsó napra, a többiek szerveztek nekünk egy búcsú bulit. Beültünk egy pubba ott iszogattunk, majd hazamentünk és folytattuk tovább.

Megbeszéltük, hogy nem fekszünk le éjjel, mert hajnali 4-kor kellett indulnunk a hajóhoz, és inkább kiélvezzük még az utolsó közös esténket. Nem gondoltam volna, hogy a búcsúzkodás ennyire rossz lesz. Azt hittem, hogy csak elköszönünk és kész. Diáékkal felmentünk a bőröndökért, majd mikor elindultunk a kijárat fele, halottam, hogy énekelnek és tapsolnak. (Tzu-Chiban tanultuk ezt a vendégváró éneket). Annyira megható volt, el is pityeregtem magam. Nem igazán szeretek búcsúzkodni, meg helyet változtatni. Szeretem a jó kis megszokott kuckómat, a szokásos arcokkal. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fognak hiányozni..

David nagyon örül valaminek... :)

Elindultunk....

Fél óra alatt odaértünk a kikötőhöz. NÉGY ÓRAKOR INDULTUNK AZÉRT, HOGY A KILENC ÓRÁSI HAJÓRA FELSZÁLJUNK!!!!!!!! Rosszabb, mint a repülő… 4órával előtte ott kell lenni, de hogy minek, azt nem tudom. A bőröndöket oda kellett adni valami mukinak, aki felvitte őket a hajóra. Kicsit féltem, hogy eltűnik, mert nem tűnt valami biztonságosnak. Össze-vissza kapkodtak, folyton azt kiabálták nekünk, hogy jegyezzük meg annak az embernek a számát, aki elvitte a bőröndünket, de kb. ötnek volt a kezében az én két bőröndöm… Már nem tudtam, hova jegyzeteljek, ráadásul utána meg úgy eltűntek, mint szürke szamár a ködben.

A fantáziám határtalan, így már el is képzeltem, hogy milyen szép szobácskám lesz, puha ágyikóval, saját wc-vel, ablakkal a tengerre, és míg kint forróság van, addig én bent henyélnék a légkondis szobában. Hmmm mennyei lenne ezután a két hét után – gondoltam… Az arcomat kellett volna látnotok, mikor megláttam az én kis szobácskámat… Ha visszautazhatnék az időben, biztos hogy megörökíteném egy fotóval… Az én kis szobácskámban kb. száz darab emeletes ágy volt, ami ráadásul filippínókra volt méretezve, kemény matraccal, takaró és párna nélkül. Mondanom sem kell, hogy a hajón ezerrel ment a légkondi, kb. 15 fok lehetett vagy kevesebb, csak azért, hogy az emberek vásároljanak takarót….. A bőröndjeinket pedig nem a hajó aljába rakták egy konténerbe, ahogy azt mi gondoltuk, hanem fel ebbe a százfős szobába, ahol bárki kénye-kedvére kinyitogathatja, és vígan kivehet belőle bármit. Azt hittem Manila után nem lehet rosszabb, de azzal nyugtattam magam, hogy ENNÉL, ami itt van a hajón, már csak jobb történhet velünk. Ja és a kakasok is ott trónoltak a szobában a dobozokban, és kotkodácsoltak.... wáááááááá 

Az én ágyamból nézve:

Aki kísért minket, Totoy, kitalálta, hogy béreljünk egy szobát, amiben csak mi 6-an alszunk, így a cuccaink is biztonságban lennének. Először egy hatszemélyes szobát néztünk, amiben szintén emeletes ágyak vannnak, de aztán mondták, hogy van VIP szoba is, nézzük meg. Természetesen elállt a lélegzetünk, annyira jól nézettek ki. Egyik jobb volt, mint a másik és mindössze csak 1050 Peso volt. Azért akarták ránk sózni, mert, akik lefoglalták nem jöttek el, legalább is, úgy nézett ki, hogy nem jönnek.

Ezután boldogan mentünk vissza abba a szenny szobába, ami inkább terem, mint szoba. Nagyon fáradtak voltunk, így lefeküdtünk a minibbnél is minibb ágyakra. A nagy bőröndöm valahol ott volt a többi között a szoba másik végében, a kicsit viszont letettem az ágyam mellé és a válltáskámmal együtt átölelve aludtam el. Nem mondom, hogy mélyen aludtam, mert akárhányszor elment mellettem valaki, felébredtem, nehogy ellopjon valamit. Azt mondták, hogy a hajó indulása után mehetünk fel a szobába, De arról elfelejtettek tájékoztatni, hogy csak abban az esetben, ha nem jelenik meg az a család, aki lefoglalta. Mi 100%-ig biztosra vettük, hogy felmehetünk, ezért is aludtunk egy órácskát vígan abban a nyomortanyában. Kimentem a fedélzetre, mikor indult a hajó és láttam, hogy egyre csak távolodik a mocsok fővárosa. Örültem, mert úgy hallottam, hogy Cebu sokkal tisztább, több a zöld, jobb a közlekedés, kevesebb az ember stb.

A többiek még aludtak, én és Totoy elmentünk a recepcióhoz, hogy elkérjük a szobakulcsokat, de közölték velünk, hogy az a két szoba, amit néztünk, már foglalt. Kicsit elszomorodtam, hogy abban a büdös szobában kell eltöltenem 24 órát, ja még azt nem is írtam, hogy a hajóút Manilából Cebuba 24 óra!!!!!!! Dia felébredt, elmondtam neki a rosszhírt, erre begurult és kiosztotta a recepciósokat. Egyből lett szabad szobájuk. Nem is értem. Nem volt olyan csodaszép, mint az a piros ágyas, de bőven jobb volt, mint az emeletes ágy. Volt külön fürdőszobánk káddal és meleg vízzel. Most először fürödhettünk meleg vízben, amióta itt vagyunk. Szinte az egész hajóutat végig aludtuk.

Ez volt a mi szobánk:

Volt egy kicsit viharosabb rész is, akkor nem mondom, hogy nem vettem be fél doboz dedalont……. De aztán az úgy kidöntött, hogy mély álomba zuhantam. Se időm, se energiám nem volt arra gondolni, hogy hányingerem van :D

A hajón járt nekünk ebéd, vacsora és reggeli. Az ebédet természetesen átaludtuk. A vacsira sikerült lekolbászolnunk. MÉTERES sor állt lent… Azt hittem, hogy sosem fogynak el az emberek. Beálltunk mi is. Már negyed órája álltunk, mikor kiállítottak minket, hogy mivel mi VIP-sek vagyunk, nem kell sorban állnunk, csak üljünk le és majd hozzák a kaját. Az a vacsora, amit kaptunk nagyon vicces volt. Úgy nézett ki, mint valami gyerek menü.. Gondolhatjátok, hogy a három fiú nem igazán lakott jól ettől a két falat csirkétől, aminek kétharmada csont volt….

Vacsi után kimentünk a fedélzetre, iszogattunk, persze elkapott minket az eső. Két másodperc alatt eláztunk, de mintha mi sem történt volna, folytattuk tovább.

Ülünk a naplementében, amit a felhőtől nem látunk :)

Itt épp egy apuka cigizteti a gyerekét

Itt pedig ömlik az eső...

Reggel természetesen elaludtunk és lekéstük a reggelit is. 

Összességében jó volt a hajózás, mert végre rendes ágyban aludhattunk, meleg vízben fürödhettünk és nem volt 40 fok. De meg is érdemeltük, mert ami a hajóút után várt ránk az borzasztó volt….. De ez majd csak a következő blogban derül ki ;)